Nem tudom, mennyibe kerül, ez csak úgy jött. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha is (úgyértve 5 éven belül) CoD4-gyel fogok játszani, aztán mégis összejött. Hallottam már róla, hogy vannak olyan szerverek, ahol tilos egy-két dolog használata, mint 2-ben is van néhány szerencsétlen aki szerint nem szabad bújócskázni. Pfff. Ezért igyekeztem olyan szervert keresni, ahol ilyen megkötések nincsenek (elsőre be sem tudnám tartani őket, mert nem tudom mi az).
Egyik alkalommal - egy ilyen szerveren - annyira nyekeregtek az "antiglesek", hogy az adminnak ki kellett párat szórnia ahhoz, hogy csend legyen. :D Lúzerek. Azonban, amit nem rég kaptam, mindenen túl tett. Egy antigles megpróbált beszólni, hogy ne használjam, mire ajánlottam neki, hogy maradjon a saját hatáskörén belül. Ez valószínűleg fölbőszíthette, ugyanis elkezdett egyre vadabb - a racionális világra épülő - érveket gyártani. Most figyelj. Első érve az volt, hogy azt csak a gyerekek (és ezt egy vérpistike mondja nekem), óvódások használják. :D Fölvetettem, hogy ebben az esetben miért található meg minden hadsereg fegyvertárában. A válasz: Azt nem is emberek ellen használják!! Jaj-jaj. A letöltés közben... Először elhűltem (:D), hogy akkor a világ hadseregei és fejlesztői nem is tudják, hogy rosszul használják?! Megkérdeztem tőle, hogy akkor mik ellen, talán terminátorok??? (elvégre ki tudja, hátha a média visszatartja az információt, hogy ne keltsen pánikot)
A válasz: Nem, hanem például házfalak kirobbantásához... XD Hát öreg, ha ez igaz lenne, akkor már régóta nem 155 mm-es űrmérettel lövöldözne a tüzérség. Tisztázzuk! GL azt jelenti, hogy grenadelauncher (szóljatok ha rosszul írom :P), vagyis gránát(ot)vető. Ez - jelen esetben - a kézigránátot jelenti, ill. annak a "művi" :D mását. Az M-79 típusjelű, egylövetű, hátultöltős támogató fegyvert, gránátvetőt 1961-ben mutatták be. Az M-203 típusjelű fegyverszereléket 1969-ben készítették, hogy kiegészítsék a lövészkatonák tűzerejét, egyúttal eltűntek a nehéz M-79-esek. Ugyanazt a lőszert használják, ugyanúgy működnek. A gránátvető célja, hogy messzebbre juttassa el a gránátot, mint kézből dobva.
Szegény M-203 egyetlen hibája, hogy amerikaiak tervezték, így kicsit béna. Nehéz és bonyolult tölteni, üríteni. Ehhez képest az orosz GP-25 és GP-30 típusjelű eszközök elegánsan oldották meg: a hüvelynélküli lőszert elölről kell betölteni. A CoD4-ben a GP-25-ből is ráz ki hüvelyt!! (LoL.) Nagyjából 10 éve kísérleteznek az amerikai szakemberek egy igen bonyolult, számítógépvezérelt gránáton (20-25-40 mm), ami a kiválasztott cél fölött robban. Az oroszok ezt is ügyesebben csinálták. Nem kell célt kiválasztani, leesik a célponthoz a gránát, csapódógyújtóra fölpattan és fej magasságban robban. Slussz, pássz. Okosabb, ügyesebb, praktikusabb, olcsóbb? Igen. :) Szegény amcsik. Feltételezem CoD4-ben azért csaltak, hogy "egyenlő esélyek" legyenek biztosítva mindkét fél számára, no de a háborúban hol van? (arról nem is beszélve, hogy mennyien csalnak)
Kommentek