2009. augusztus 7., Péntek, 1815
Bicsérd,
26°C, bárányfelhős égbolt, szélcsend
Régen nem írtam már. Evezni voltunk egy hétig, utána meg beteg voltam. Az evezés elég rosszul sikerült - bár várható volt a legénység összetétele miatt. Hiába, hat év, az hat év, ami egy emberről mások tudatába égett, az ott is marad. Nem voltak hajlandók elviselni a vezetésemet, önállóskodtak. Persze ez - és (sajnos) szerencsére - biztonságos körülmények között zajlott. Ugyan más lett volna a helyzet, ha emiatt veszélybe, bajba kerülünk, de valószínűleg akkor is rajtam maradt volna. "rossz a korunk, korhadtak vagyunk"
Ittam a Drávából. Jó ötlet volt, vagy ostobaság? Én kitartok amellett, hogy ezzel nyertem 2 napot, hiszen ha nem iszok, akkor eljutottam volna a kiszáradás azon szintjére, amire sokszor még itthon is és Lengyelországban, vagyis kiszárad a torkom, fölrepedezik, megfázok, megbetegszem, etc. Akkor már aznap este jöhettek volna anyukáék. Mindegy. Persze, természetes vízből forralatlanul nem iszunk (ha nem muszáj), főleg nem, ha árad (sok a szemét, dög, stb., amit visz). Jobb esetben még szűretlenül sem (értsd: vászon, faszén). Fontolgatom, hogy veszek egy PreMac vízszűrőt, állítólag nagyon jó. Ilyen esetekben mindenképp.
2012-ben a lovas csapatnak egyrészt nagy víztömlőket kell magával vinnie (5 liter?), valamint bográcsokat, amiben egyrészt a következő napi vizet lefőzheti a táborverés után, másrészt elkészítheti az aznap esti vacsorát. Ha már lovas csapat, akkor íme egy újabb minta: a búrok. A búr hadviselés 3 éven keresztül megfingatta a dicsőséges britt birodalom fényességes gyarmati hadseregét, amelyik csak nagy nehezen tudott felülkerekedni - a hatalmas összegek, csapatok és kiváló felszerelés ellenére. A búrok három ponton voltak jobbak, amit megfelelő stratégiával rákényszeríthettek a brittekre. Elsőként kiváló lövészek voltak (egyébként egy évtizeddel később már a brittek is arra voltak büszkék, hogy milyen jók a lövészeik - volt honnan tanulniuk), sokkal messzebbről sokkal jobb eredménnyel támadhatták a britt csapatokat. Másodszor kiválóan rejtőzködtek, álcázott lesállásokból meglephették a gyanútlan britteketm akik így a puskacsöveik elé sétáltak. Harmadszor és utoljára: lovasságuk sokkal mozgékonyabbá tette őket a britteknél. Egy mozgékony hadseregből jóval kisebb is elég, hogy egy nagyobb, de statikus sereget föltartson, zaklasson ugyanazon a területen, mozgékonyságával többször vívhat ki stratégiai előnyt, lepheti meg ellenfelét és távozhat el az összecsapás elől.
Tehát már használt minták: huszárok (1700-1800), lovasság (1914-1941), vietkongok (1945-1973) és búrok (1898-1901).
Kommentek