Az emberszabásúakat közel egy évszázada figyelik meg kutatók nap, mint nap. Lejegyzik szokásaikat, életmódjukat, viselkedésüket. Napjainkra nagyon alapos ismereteink vannak "fejlettségükről". Ugyan ebben nem mindenki ért egyet, de magától értetődik, hogy rájuk ugyanúgy hat az evolúció, a faj ugyanúgy fejlődik, ahogy az nálunk megtörtént. Az általánosan elfogadott nézet szerint ez azonban történelmi szemmel is óriási léptékű, 50-100.000 év, míg kimutatható valamely változás, így az életünkben nem láthatunk rajtuk fejlődést.
Ehhez képest
Már évtizedekkel ezelőtt kíséretekkel rájöttek, hogy egyes alfajok életmódjukból nem következő intelligenciával bírnak, komoly absztrakciós képességgel. Lehetséges volt velük kommunikálni, egyértelműen emberi kifejezésmóddal, nyelvvel (jelelés).
Az egyik általánosan elfogadott nézet szerint az embert az állattól az különbözteti meg (ha valóban különbözik...), hogy képes a környezetét saját céljaira nagy léptékben átalakítani, eszközt készíteni és használni. Ebbe persze nem tartoznak bele a fészeképítési törekvések, hiszen azt egy hangyányi agyú hangya is képes, mert erre huzalozták, képes rá egy madár, pedig a madarak nem tanulékonyak különösképpen, az absztrakciós képességnek nincs jele. Érdekes azonban a rivális majomcsoportok küzdelmei egymással. Ez ugyebár a területi agresszió, a kölcsönösen kompetens (hiszen szomszédok) csoportok a korlátozott forrásokért harcolnak. De vajon milyen indíttatásból ragadnak egyes állatok husángot magukhoz? De ez még nem minden, némelykor nem csak lehullott ágakkal harcolnak, hanem kiválasztanak egy szemrevalót, és azt letörik - mert az jó lesz fegyvernek! Igény, tervezés, megfigyelés, következtetés, formálás - az eszközgyártás lépései, ha csak csírában is, de azok.
Már egy évtizeddel ezelőtt megfigyelték, hogy egyes majomcsoportok nem csak botokkal rohangásznak, hanem kövekkel is. De nem akármilyen kövekkel, azokat hosszas vizsgálódás után kiválasztják, sőt, pattintással, csiszolással át is alakítják. Gondoljunk csak vissza a középiskolás történelemórára, valahol az Australopithecus környékén mondtuk ki, hogy már nem majmok, hanem emberelődök vagyunk, hiszen elkezdtek saját gyártású kőeszközökkel dolgozni, és fölegyenesedetten járni.
Néhány évvel ezelőtt másik érdekes megfigyelést tettek a kutatók, ugyanis több, egymástól teljesen elszigetelt helyen a populációk teljesen önállóan elkezdték megmosni a gyümölcsüket. Ami nem is lenne akkora kunszt, de paralel módon, azonnal tanítani is kezdték. A viselkedési formát fölvették az utódgondozásba!
És akkor itt van az utolsó "mindless shot":
Igen, az állat(?!) fölegyenesedve jár. Tehát nézzük csak, mink is van, illetve mijük is van. Komoly absztrakció, magas fokú kommunikáció, területi agresszió, igény a fegyverhasználatra, eszközhasználat, -kiválasztás, -készítés, tanulás, tanítás, fölegyenesedett járásmód. A szemünk előtt fejlődnek, rohamos sebességgel, ez egy idő után nyomasztó etikai kérdéseket vethet föl (joguk van? ha igen, mihez? ha nem, miért? emberek vagy sem?). A másik oldalról érdekes következtetésre ad lehetőséget, hiszen az ilyen exponenciális fejlődés megmagyarázná a kreacionizmus érveit (hogyan fejlődött néhány évezred alatt kőkorszakból városi civilizációvá az emberiség - UFO-k!). Utóvégre megmutathatja, hogy az azonos gyökerű és környezetű alfajok különböző fejbeli képességeikkel mennyire más fejlődést írhatnak le (itt Nemere Atlantisza ugrik be, és az azzal párhuzamos kultúraszóró titokzatos népesség).
Kommentek